Búcsúzás.

 

Azért fáj annyira a búcsúzás,hogy aztán örülhessünk a viszontlátásnak.

 

Ha elveszítünk valakit,úgy érezzük,a szívünk szakad meg.Azután eszünkbe jut az a sok kedves szó,azok a vicces dolgok,amiket mondott,vagy tett és rájövünk,hogy nem hagyott el teljesen,itt él benünk,az emlékeinkben mélyen.

 

Én halni indulok,ti élni de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé az mindenki előtt rejtve van,kivéve az istent!

 

Válj el békén és ne bánj meg semmit.

Vedd még e csókot édesem!Mostan megyek,elbúcsúzom!És ez legyen a búcsúszóm.Igazat mondtál énnekem.Bús álom az én életem.

 

Teljesen összetört a búcsúzás.Inkább a talajt rántsák ki a talpam alól mint hogy elveszítsem a gondolataimat rólad.

 

Kérlek,hogy emlékezz úgy,ahogy én barátod voltam és Te jó barát.Szebb volt a szép akkor,és több volt a fény,velünk volt boldog az egész világ.

 

Elbúcsúzom,de ott leszek.Ahól a szél zúg a nap nevet.Elbúcsúzom,de itt marad.Belőlem néhány pillanat.

Most búcsúzom,ennyi az egész.

Most menny el,vissza se nézz.

Csak vedd karodba azt ki tőlem elrabolt.

S gondolj arra,hogy voltam s még vagyok.

 

Mert minden búcsú az ember tragédija.

 

Nem szabad utána nézni annak aki elmegy.Az időnek,az életnek az embernek.Nem szabad.Elmennek úgyis ha eljött az idő.És az ember egyedűl marad.

 

Találkozás és búcsúzás az élet  annyi csak.

Valaki jön,valaki megy.S az emlék megmarad.

 

A szerelem elűzi az időt.Az idő a szerelmet.

 

Minden dolog mélyén a szomorúság rejlik,mint ahogy minden folyó mélyén az óceán.